Az oktatási azonosító a felnőttképzésben 2020. előtt ismeretlen volt. Csak a 2020. szeptemberi változások óta kell azt kezelnünk.
Felmerül ám a kérdés, hogy miért? A jogszabály alkotók szándéka -vélhetően- az volt, hogy mindannyiunk „képzési életútját” a kezdetektől egészen a felnőttkor végéig egységben tudja kezelni. Ez a szándék éthető az élethosszig tartó tanulás jegyében. Ugyanakkor az oktatási azonosító szám használata a felnőttképzésben továbbra is életidegen, nehezen „járatódik be”. Nézzük először azt, hogy milyen jogszabályi előírás is vonatkozik rá! (Az idézett jogszabályi szöveget mindig dőlt betűvel látod, utána következik az értelmezés, bátran ugorj oda, ha a jogi szöveg nem a Te világod!)
Jogszabályi háttér:
Felnőttképzési törvény:
21. § (1).: „A felnőttképző a képzés lebonyolítása érdekében kezeli
a) a képzésben részt vevő személy
aa) természetes személyazonosító adatait és – az oktatási azonosító szám kiadásával összefüggésben – oktatási azonosító számát”
A felnőttképzési törvény tehát előírja azt, hogy a képző intézménynek kezelnie kell az oktatási azonosító számot. A kezelés részleteit a végrehajtási rendelet pontosítja:
25/A. § (1) Ha a felnőttképző olyan képzésben részt vevő személlyel létesít felnőttképzési jogviszonyt, aki rendelkezik oktatási azonosító számmal, a képzésben részt vevő személy oktatási azonosító számát az Oktatási Hivatal a képzésben részt vevő természetes személyazonosító adatainak megadása alapján a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerén keresztül elektronikus úton közli a felnőttképzővel.
(2) Ha a felnőttképző olyan képzésben részt vevő személlyel létesít felnőttképzési jogviszonyt, aki nem rendelkezik oktatási azonosító számmal, annak kiadását a felnőttképző a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerén keresztül kezdeményezi. Az oktatási azonosító szám kiadására és a változásbejelentésre a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 14. § (2) és (3) bekezdését és 15. § (2) bekezdését kell alkalmazni, azzal, hogy köznevelési intézmény alatt a felnőttképzőt, KIR alatt a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerét kell érteni.
Köznevelési törvény végrehajtási rendelete (229/2012. Korm. rendelet):
14. § (2).: A köznevelési intézmény képviselője gondoskodik arról, hogy az érintett megismerje a részére kiadott oktatási azonosító számot.”
Tehát a felnőttképzési törvény kimondja, hogy felnőttképzési intézményként kezelnünk kell a résztvevő oktatási azonosító számát. Ez még nem is okoz gondot, hiszen ha a résztvevő adatait pontosan (a személyi igazolványban szereplő adatokkal megegyezően) visszük fel a FAR rendszerbe, akkor a FAR először továbbítja az adatokat a Belügyminisztérium nyilvántartásába, ott megkeresi a személyt és ha minden adat rendben és megtalálja őt, az adatokat továbbítja az Oktatási Hivatal (OH) rendszerébe, ahol hozzárendelik a személyhez az oktatási azonosító számot. Ha a résztvevőnk még nem rendelkezik ilyennel, akkor az OH automatikusan generál neki egy oktatási azonosítót. Ezután a folyamat utolsó lépéseként a FAR rendszerünkbe is megérkezik a résztvevőnk oktatási azonosítója.
Mi ebből az egész folyamatból csak annyit érzékelünk, hogy a FAR adatszolgáltatás beküldését követően – ha az adatok stimmelnek – megjelenik a oktatási azonosító szám is.
De van-e tennivalónk az oktatási azonosítóval?
A kormányrendelet 25/A.§ (2) bekezdése (lásd fent)- amely a köznevelési törvény végrehajtási rendeletére hivatkozik – előírja, hogy a köznevelési törvény 14.§ (2) bekezdését (azaz: „A köznevelési intézmény képviselője gondoskodik arról, hogy az érintett megismerje a részére kiadott oktatási azonosító számot.” ) úgy kell alkalmazni, hogy köznevelési intézmény alatt a felnőttképzőt, KIR alatt a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerét kell érteni.„
Vagyis nekünk, felnőttképzőnek gondoskodnunk kell arról, hogy a résztvevőnk megismerje az oktatási azonosító számát. Ennek teljesítése különféle módokon történhet.
Ha még Nálad ez nem működik, vagy szeretnéd, hogy a felnőttképzési jogszabályok ehhez hasonló „csapdáit” kikerüld, keress bátran, egy konzultáción megbeszéljük, hogyan tudok Neked is segíteni!